Április 26-án vehette át megbízólevelét Manninger Jenő, Zala megye 2-es számú választókörzetének ötödször megválasztott országgyűlési képviselője. A választás helyi eredménye április 24-én válhatott jogerőssé a DK és az LMP képviselőjelöltjeinek hiábavaló izmozása után. Keszthely és térsége a múlt folytatására szavazott. Szubjektív elemzésünk következik.

Két korábbi elemző cikkünkben azt jártuk körbe, hogy van-e esély bárhogyan is leváltani a látszólag megfáradt Manninger Jenőt, vagy az ő személye továbbra is garancia az országos fideszes politika helyi képviseletére. Nos, hiába is tologatták volna a helyi ellenzéki erők a vonalzójukat, a fideszes potentát talán a legsimábban húzta be az ötödik ciklusát. Annak ellenére is, hogy a taktikai átszavazásnak köszönhetően soha nem volt még olyan esélye a nem fideszes oldalnak a győzelemre, mint most.

Keszthely és térsége az 1990-es választások óta meglepően eltúlzott jobboldali dominanciát mutat. Csak 1990-ben és 1994-ben tudott nem fideszes nyerni a körzetben, először a független Czoma László, utána a szocialista Veér Miklós ülhetett be négy évre a parlamentbe. 1998-ban egy Gyuga Pálnak is elég volt, hogy a neve mellett a narancssárga logó virított. 2002-ben pedig az se érdekelte a helyieket, hogy Manningernek majdnem nagyítóval kellett összeszedni egy helyi rokont, akivel büszkélkedhetett.

Azóta ígért és hozott majdnem mindent a városnak, elkerülő utakat, térköveket és a királyi családot. Igaz, körforgalomból eggyel kevesebbet virított, mint kellett volna és az elkerülő utakon is leginkább a befektetők közlekedtek, mert Keszthelyre az elmúlt 16 évben nemigen sikerült neki egyetlen nagy céget sem idecsábítania. De talán majd most sikerül. Majd most, miután szinte az egész Balaton-partot eladták Tiborcz István és Mészáros Lőrinc érdekeltségeinek, azaz Orbán Viktor érdekeltségeinek.

Öt bekezdésben már negyedszer írjuk le Manninger nevét, többször, mint ahányszor a kampányban kiejtette bármelyik képviselőjelölt társának a nevét. Keszthely újraválasztott képviselőjének egyszer sem sikerült. De talán neki volt igaza és azoknak a keszthelyieknek és környékieknek, akik őt választották. Amúgy Keszthelyen 6.398-an voksoltak Manningerre, míg a Fideszre 6.547-en. Ha csak minimálisan is, de azért nem minden fideszes szavazónak jött be a kormánybiztos úr. Nyilván ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, mindenesetre nem minden narancsos voksoló elégedett a személyével.

De mit csinált az ellenzék?

Balga módon idén is elhihették, hogy legyőzhető Manninger és a Fidesz. De sem elég pénz, sem elég szellemi muníció (vagy hívjuk inkább rutinnak), sem pedig beágyazottság (no, meg a szervilis közszolga apparátus) nem állhatott az ellenzéki pártok rendelkezésére.

A kamupártok értékeléséről ezúttal is eltekintenénk.

A kisgazda Várnai Balázs félig visszalépett a jobbikos jelölt javára, félig nem. Oly nagy zavart ez a kint is vagyok-bent is vagyok játéka nem okozott, előző elemzésünkben gyenge fél százalékot adtunk neki és azt el is hozta.

Az Együtt jelöltje lemásolta pártja országos átlagát, ami egy 5%-os szereplésnél üdvözítőbb lett volna, 0,68%-nál azonban nagyon nem az. A helyi liberális, újbaloldali voksokra tört az LMP és a helyben is új Momentum, de az országos átlagot ők sem tudták hozni a helyi sajátosságok és – fogjuk rá – a taktikai átszavazások miatt.

A DK volt talán a legmagabiztosabb helyben és országosan is, de talán ők taknyoltak a legnagyobbat. Rezgett a léc a parlamentbe való bejutásukhoz, és noha Kovács Viktória jobban szerepelt, mint a Gyurcsány-párt, ennél a kicsivel több mint 8%-nál ő is többet remélt. Hogy lesz ebből neki 2019-ben polgármesterség Keszthelyen? Sehogy.

A jobbikos jelölt volt minden taktikai átszavazós oldal és felmérés egyöntetűen legerősebb ellenzéki jelöltje, aki ha nem is verhette volna meg, de legalább megszoríthatta volna Manningert. Hogy ez mégsem jött össze, még az átszavazások ellenére sem, gyatra eredménynek és rejtélynek számít.

Lehet a személyében keresni az okot (nem túl ismert, nem túl megnyerő, nem elég felkészült), lehet rajta kívülálló tényezőkben (nem volt elég pénzük, médiafelületük, izmos politikai üzenetük) és lehet a többi jelölt vissza nem lépésében is, de akárhogy is, a vonalzója így se lett volna hosszabb 44,5 centinél. Mondjuk Weller-Jakus Tamás esetében látszólag jól működött az átszavazás, hiszen míg Keszthelyen (csak a városban!) 4.512 voksot kapott, pártjának listájára csupán 2.749-en szavaztak. A másodikként befutó Weller-Jakus meg ahelyett, hogy a Facebookon búslakodna és sebeit nyalogatná, ezt az eredményt meglovagolandó nekiugorhatna 2019-nek és a polgármesterségnek. Ő lényegesen előnyösebb helyzetből indulna, mint a már két nagy választáson rommá vert DK-s Kovács Viktória.

Hogy mi a tanulság?

Talán nincsen. Minden jó úgy, ahogy van. A városnak nincs szüksége szellemi vérfrissítésre, 16 éve jó szagolni ugyanazt az levegőt. A mostani eredmények pedig azt vetítik előre, ha valami nagy földindulás nem következik be (és borítékolható, hogy nem fog), akkor 2019-ben is fideszes polgármestere lesz a városnak (Manninger Jenő jobbkeze, azaz Nagy Bálint személyében) 8 fideszes önkormányzati képviselővel együtt. Az ellenzék meg elszórakozhat a maradék 3 listás helyen és tarthat havonta sajtótájékoztatókat a főtéren, és lehet díszletellenzéke a Nemzeti Együttműködés helyi Rendszerének. A város meg halad tovább egy olyan úton, amit meghagynak és megszabnak neki.